
Elhelyezkedés
Budapest
Fotós
Bata Tamás
Tervezés éve
2018
Épület nagysága
100 m2
BSR irodaház étterem
Nem csak étterem, hanem közösségi tér
A BSR Center 7. emeletén található étterem átalakítására kaptam felkérést, ahol már az első bejáráskor egyértelművé vált, hogy kivételes adottságokkal rendelkező térrel dolgozhatunk. A belső tér három oldalról teljesen üvegezett, így a természetes fény egész nap meghatározó eleme az enteriőrnek. Ez a nyitottság és világosság lehetővé tette, hogy a tervezés során bátran nyúljunk a színekhez és karakteresebb vizuális megoldásokhoz, anélkül hogy a tér túlterheltté válna.
Az étterem funkcionálisan két jól elkülöníthető részre oszlik: az egyik oldalon egy önkiszolgáló pultos zóna kapott helyet, míg a másik oldalon a leülős, étkezésre és hosszabb tartózkodásra alkalmas vendégtér került kialakításra. A koncepció hangsúlyos eleme a leülős részben megjelenő virágmintás tapéta, amely nemcsak fókuszpontként működik, hanem meghatározza az egész tér színvilágát is. A tapétán visszaköszönő árnyalatok finoman jelennek meg az éttermi székek kárpitjában, ezzel egységes és harmonikus összképet teremtve.
A korábbi sötét szürke járólapot egy világos, fa hatású vinyl padlóra cseréltük, amely jelentősen könnyedebbé és barátságosabbá tette a teret. A padló tónusához igazodva választottam ki az asztalok és az egyedi gyártású bútorok színeit, hogy az enteriőr egésze kiegyensúlyozott és természetes hatású legyen. Az önkiszolgáló és a leülős részt egy játékosan ívelt formájú térelválasztó választja el egymástól. Ez a megoldás nem teljesen zárt, így vizuálisan egyben tartja a teret, miközben a természetes fény útját sem töri meg.
A meglévő klasszikus kazettás mennyezet megmaradt, de az asztalosmunkák színével harmonizáló, meleg bézs árnyalatot kapott. A kellemes atmoszféra megteremtésénél kiemelt szempont volt a jó beszédérthetőség, ezért a mennyezetre kerek akusztikai panelek kerültek, amelyek funkcionális és esztétikai szerepet is betöltenek. A korábbi nagyméretű LED panelek helyett apró, kerek, süllyesztett lámpákat alkalmaztunk, így a mennyezet letisztultabbá vált, és a hangsúly az akusztikai elemekre, valamint a tér egészére került át. Az átalakítás eredményeként egy világos, friss és jól működő éttermi enteriőr született, amely egyszerre praktikus és vizuálisan emlékezetes.








